Az első éjszaka
Csönd borul a tájra, leszáll az éj.
Nemsoká minden csillag feljő,
Alig van itt-ott néhány felhő,
És én Veled vagyok, nincs mitől félj!
A legdrágább kéz szorítja kezem:
Puha, bársonyos mint a moha,
El nem engedem többé soha,
És szememet Rólad le nem veszem,
Mert a szép lány, mint Te vagy, ritka.
De vajon mit adhat még ez az est?
És mi lehet a szíved titka?
Nemsoká szétválik lélek és test,
Mert engem itt hagysz, ha el kell menned,
De a lelkem, az ott él majd Benned!
Janus Benedictus Smithus
1992. augusztus 20.
(A szonett szigorú szabályait betartva készült!!!)
Kategória: Szerelmes versek
|